10 napja Hollandiában
"Don't take life too seriously,
U won't get over alive!"
"Life is what you make of it."
"Music is the poetry of the air."
"I was born to be somebody."
"Stay hungry,
Stay foolish!"
2011. december 1. 17:35:09 - még nincsenek kommentek
Törd meg a varázst, hogy állandósítsd a csodát!
Amikor egy szerelem lángra lobban az maga a csoda. Semmi nem képes olyan határozottan félre lökni az egót, mint a rózsaszín felhő, vagy felkorbácsolni azt, akár a zöld szemű szörnyeteg.
Egy jóbarát szerint vétek ilyenkor mindössze kiélvezni a varázst, Hiába tesz boldoggá a puszta mosolya.
Ha már ekkor 1 szürke szűrőn át látod a jövő buktatóit nevetve oldhatsz meg ellentéteket, amik később végzetes hibákat idézhetnek elő.
Ha igazán akarod...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: MAGvas Sarok
2011. június 24. 5:42:08 - 2 komment
1et előre 2t vissza
Hazatérve igyekeztem beilleszkedni egykori környezetembe.
Sietve végtrapolltam az itthon töltött évek jelentősebb élethelyzetein;
...beültem az iskolapadba, hogy tágítsam a látókörömet...
...hosszú estéket töltöttem barátias hangulatú lélekelemzésekkel...
...átéltem a "se veled-se nélküled" drámai érzelemvilágát...
...zenés rendezvényeken tapostam semmitmondó párbeszédekkel tűzdelve azt...
...s végül húzom az igát a munkahelyi szappanoperák teljes valójával spékelve.
Mindent megtettem, hogy a már egykor sem kielégítő életemben megtaláljam a szépet.
Minduntalan azon kapom magam, hogy nem találom a helyemet -s ennek már 4 hónapja.
Hiába; kishazánkban mintha minden progresszíven stagnálna -és itt nem véletlen a szürreális kifejezésmód.
Végül úgy határoztam új célt helyezek kilátásba, azaz a hosszútávú célokat apróbb alkotóelemeire bontva igyekszem megvalósítani azokat.
Ennek részeként -és mazoista énemnek teret engedvén- most a munkába menekülve másodállást keresek.
Ott legalább azt kapom, amiért küzdök -nem megbecsülést, szó se róla, elvégre pénzért dolgozunk!
írta: áToK, ebbe a kategóriába:
2010. október 19. 23:21:43 - 4 komment
Társadalmi-lélektani eszmefuttatás konzekvenciája
Nem szabad, hogy múltunk határozza meg jelenünk döntéseit,
de kihatással kell legyen rá.
2010. szeptember 2. 21:54:25 - 1 komment
Second Chance
Amikor úgy érzed; hibáztál...
...hogy másképp is lehetett volna.
...hogy kitartóbban akarhatnál.
...hogy végképp elszúrtad.
S az élet megadja a második esélyt...
...hogy végre lerázd a béklyót.
...hogy tovább léphess.
...hogy ne vágyd többé ami nincs.
Ami sosem volt, soha nem is lehetne, s így nem is kell igazán!
Mert akad, ami nem változik...
írta: áToK, ebbe a kategóriába:
2010. augusztus 17. 2:49:45 - 2 komment
Enigma
Annyi különböző személyiség tart összeférhetetlennek,
hogy nem lelem bennük a közös vonást, nem hogy;
bennem mit tartanak elviselhetetlennek?!?
New Quest.
2010. április 7. 17:41:10 - 6 komment
DeadDreadLocks
Egy álom vált valóra amikor hosszú fájdalmas, órák alatt végre tincsekbe csoportosult a hajam.
Még évekbe telt volna, hogy valódi "rasztám" legyen.
A természetesség híve vagyok, ezért is rajongtam időtlen idők óta az efféle hajkoronáért.
Problémás. -mondták, s én elég hiúnak éreztem magamat hozzá.
Ám mivel szokásokat kialakítani egy hajviselet miatt nem tűnt túl természetesnek és a lustaságom is felülbírálta a kitartásomat; megváltam a koronától.
Nem érdemeltem ki, pedig a lehetőség adott volt.
De talán már nem is vágynék rá.
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2010. január 26. 20:38:19 - 2 komment
PantomimCity
Rengeteg reggelen szaladt át az agyamon a gondolat;
"Ha most felpattannék és énekelni kezdeném a dalt, amit hallgatok, vajon mi történne?"
Vagy mi nem...?
Rám néznének az emberek egyáltalán?
Akadna, aki dúdolni kezdi?
Netán rám szólnának?
Avagy maradna toleráns Londonunk zavartalan, mint egy kőbálvány, míg én az éhező afrikaiakról szavalok?
Never tried...
Ma mégis megtalált a válasz.
Egy ifjú lépett a metróba, oldalán gitárral miként haza fele tartottam, s rövid bevezető után előadott egy szívhez szóló muzsikát a mulandóságról és a szerelemről.
A szövege meghatott, a gitárszóló felejthető élmény volt.
S láss csodát; londoni kollégáim közül páran még figyelmet is szenteltek neki.
Ki többet, ki kevesebbet.
Volt, aki értékelte, másokat inkább zavart.
Ám nagyot nem csalódtam.
A szerelvény összességében meg sem rezzent.
Néha az az érzésem támad, hogy az emberek összekeverik a toleranciát az érdektelenség fogalmával. Főként itt.
Megtapsoltam...
2010. január 17. 22:57:26 - 4 komment
I'm on my way!
Évekbe telne megtanulni egy világváros nyelvén...
Részben, mert megannyi külön nyelven szól hozzám.
Így is annyi újat nyújt. Noha nem is nap mint nap –hisz' az lehetetlen-, de időről-időre érzem, hogy formál. Tanít.
Amit nem is olyan régen még kudarcnak hívtam volna, azt ma tapasztalatként kezelem. Kulcsként a fejlődéshez.
Sok általam elcsépelt mondat nyert értelemet, amióta elhagytam a szülőföldemet.
Hogy végül megérte-e?
Meg nem mondhatom.
Még oly sok megpróbáltatás választ el a céljaimtól...
But I’m on my way!
2010. január 7. 0:01:47 - 2 komment
"NemÉrtemOrszág"
Munkatábori pályafutásunk véget ért.
Most Londonban próbálgatjuk szárnyainkat.
Embertenger, úthálózat, üzletvilág.
Sokszor nem értem...
"Nem akarok NemÉrtemOrszágban lakni!"
...
Ha fél év nem volt elég, hogy túllépjek egy korlátomon; a szükség majd meghozza hamar a siker édes ízét.
És dafke megtanulok egy világváros nyelvén!
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. szeptember 23. 11:48:02 - 2 komment
"Két út van előttem"
Egyformák vagyunk, mint két tojás.
Mind hibáinkat, mind erényeinket tekintve.
Együtt élünk már fél éve
Hogy hová vezet ez...?
Ha kék tablettát választjuk;
felismerjük egymáson hibáinkat, türelemmel toleráljuk és eközben önmagunkban korrigáljuk...
Ha a piros tablettát választjuk;
addig rágjuk egymást, míg eluralkodik rajtunk a gyűlölet, s majd változunk, ha külön váltak útjaink, hogy ne érezzük magunkat hasonlónak...
...és tanulunk.
Két út van előttem...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. szeptember 10. 0:26:26 - 1 komment
Új Világ
"Velem megtörtént a minden"
Ákos: Altató
Láttad már; milyen mély a nyúl ürege, szaladtál már a végtelenbe, ejtőztél az illúziók mezején?
Ez volna a minden?
Érezted valaha, ahogy órákig éhség marja gyomrodat?
Ahogy a munka terhe meggyötri minden izmodat?
Amikor a fájdalom nyit új kapukat?
Egy "munkatáborban" töltött hónap új értelmet nyújt a kötelesség fogalmának.
Egy új szerelem békét csempész a mindennapokba.
Egy új kultúra reményt ad, egy új dallam mosolyt fakaszt.
Amikor először mondasz önszántadból igent a fájdalomra, mert a hited erejében lakozik kitartásod...
Csodálatos!
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. június 27. 17:57:58 - 7 komment
DuplaCsavar
Alapvetően velem van a baj, tudom én.
Ha szerelmes leszek; hajlamos vagyok mindenemet megosztani a párommal. Eszembe sem jut egyedül élvezni egy finom süteményt, a társasági életet, vagy a napsütést. Ilyenkor fél embernek érzem magamat és minden csak együtt szép.
Most szerelmes vagyok. "Tokától bokáig". Mérföldeket szeltem át, hogy találkozzam valakivel, akit alig pár kilométerrel odébb tartogatott számomra az élet. Megtaláltam. Egymásra találtunk. Mindezt oly annyira, hogy két hónapja együtt élünk és jórészt zökkenőmentesen telnek a hétköznapjaink. Leginkább boldogan! Azt hiszem; mellette végre megnyugvásra lelhetek.
Olykor mégis sérelmet szül az önzőség. Pedig nem is önző; elhalmozó, odaadó, figyelmes, akárcsak én...hiszen Ő is egy javíthatatlan skorpió.
Ám képtelen annyira egyként tekinteni ránk, ahogyan azt én teszem. Noha, sosem találkoztam még olyan emberrel, aki hozzám hasonló lenne e téren. Talán a túláradó szeretet az oka. Nagyon szeretek szeretni.
Vagy csak fel kéne nőnöm végre a társadalom moráljához. Ugyan, ki lenne olyan balga, hogy mindenét megfelezi egy olyan világban, ahol egyik napról a másikra szúr hátba az a kéz, amely etetett? Ilyenkor valójában az önzőség sért, vagy én vagyok önző? Miért, hogyan, kitől várhatnám el, hogy ugyanúgy vélekedjen bizonyos szituációkban, mint én? Hiszen belőlem csak egy van.
Néha azonban eluralkodik rajtam a csalódottság.
Nincs nagy vész, alig pár óra és mosolygok, csacsogok és szeretek ismét, mintha mi sem történt volna. Tudom.
Csak közben agyalok, értelmezek, analizálok, következtetek, marcangolom a múlt eseményeit, hogy megérjek a jövőre.
Vajon önzőség az embereket önzőnek titulálni???
írta: áToK, ebbe a kategóriába: MAGvas Sarok
2009. május 18. 15:56:20 - 3 komment
Munka
Lufihajtogatás közben került szóba Ádámnál poppolva.
Meséltem, hogy a nap fénypontja az a néhány perc volt, amit egy alig pár éves, göndör fürtű csokibabával a karjaimban töltöttem. Táncikáltunk.
Potyogott a könnyünk a nevetéstől...nyilván nem tudok macit hajtogatni. Csak virágot, meg kutyát. És kígyót.
Szerinte óvónőnek kellett volna tanulnom.
Lehet.
Szerintem én már ráleltem álmaim munkájára.
Imádtam zsonglőrtemékeket értékesíteni.
Felemelő volt apró, nyitott, ártatlan tehetségeknek segíteni kibontakozni. Mosolyokért tanítani. Szerettem az emberek szemében tükröződő csodálatot, amikor játszottam. S hogy mindezt a párommal, a páromért tettem; tökéletes volt.
Mind hiába.
Aminek kezdete van; vége is szakad.
Egy gazdasági világválság megváltoztatja az emberek életét. Eljött az ideje zsonglőrből takarítóvá váljak, megsokszorozva ezzel a keresetemet.
Luxustermékek éhhalált, egy létszükségleten alapuló szakma a biztos megélhetést nyújtja számomra.
És az állás fogalma csak szorosabban kötődik a túléléshez, mint az élvezethez.
"Ha szeretnénk a munkát; szórakozásnak hívnánk."
Most az nyugtat, hogy tudom; nem a pozícióm vagyok.
S letéve a lantot minden nap élvezhetem áldozatom gyümölcsét.
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. március 11. 8:03:37 - 4 komment
The Secret
Egy film, megnéztem a minap.
Buta amerikai köntösbe bújtatott okos gondolatok a Vonzás Törvényéről.
Felidéztem; mennyire akartam, hogy sikerüljön ez a munka januárban. Hogy novemberben elindultam megélni az álmaimat, az általános recessziók idején és mára a második országot látom.
Nem mindig könnyű pozitívan tekinteni a mindennapokra, de tudatosítanom kell a teremtés erejének képességét és a lehetőségek kihasználásával igyekezni a remélt irányba terelni az életemet. A Vonzás Törvénye számomra nem feltétlenül az Univerzum közös energiájának létezését bizonyítja, de emlékeztet arra, hogy a karma hozzásegíthet a vágyaid beteljesüléséhez.
Még Paulo Coelho azon mondatával sem azonosulok alapjaiban, miszerint:
„Ha akarsz valamit a mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsad.”
Elég lehet, ha Te koncentrálsz minden erőddel, hiszen valójában Rajtad múlik; mennyit érsz el a céljaidból. Így sokkal igazabbnak tűnhetnek ezen szavai;
"Amikor az ember határozott cél felé tart, nagyon fontos, hogy az útnak is szenteljen figyelmet. Az út az, amely mindig megmutatja a célba érés legjobb módját, s útközben gazdagodunk."
Itt ugyan nehéz az arcodat a napfény felé fordítani, hogy minden árnyék a hátad mögé kerüljön…
De fellelheted a szürke hétköznapok pókhálóiban megbúvó apró csodákat, az utakat, amelyek kirajzolódnak előtted ahogy lépdelsz.
S ha még a kreativitásod is szárnyakat kap mindeközben; hirtelen irányítást nyersz a saját életed felett, amellyel most már csak bánni kell megtanulni.
The World Is Mine!
;)
írta: áToK, ebbe a kategóriába:
2009. március 4. 1:04:43 - 12 komment
LázÁlom
Az angliai időjárás hamar ledöntött a lábamról. Nem is az esőzés, de a szél -mint állandó tényező- hűvös légkört kölcsönöz a vidéknek. Mindez az én immunrendszeremnek felér egy puccsal. Mégis álltam a sarat...ideig-óráig.
Most két napja az ágyat nyomom. Néha már inkább az ágy nyom engem. Lázálmok, fulladásos ébredések, némi táplálék, forró fürdők, majd ismét az álmok. Gyakran nehéz lenne megmondani, hogy ébren álmodom, vagy álmomban gondolkodom, de jár az agyam szüntelenül. Pedig szerintem a regenerálódás is jobban menne, ha ki tudnám kapcsolni. Legalább egy kicsit.
Otthon ilyenkor egy jó barát ágyba hozná a reggelit. Nővérkém teát melegítene. Édesapámék friss húslevessel kényeztetnének. Papamaci gondoskodna a mosolyról az arcomon. S ha szerencsém van; valaki még a lábamat is masszírozná. Itt senki sem kopogtat, hogy érdeklődjön a hogy létem felől, s ha mégis csöng a telefon; az is inkább talpalásra ösztönöz. Mindenki kitartóan húzza az igát.
Persze estefelé, mire két lábra emelkedem; ölembe hullik néhány talált gyógyszer, aminek nagy hasznát veszem, s pár kedves arc mosolyogva kérdi; hogy halad a gyógyulásom. Ez mégis annyira más. Elsőre neheztelek. Majd felmerül a kérdés; kire is? Arra a pár jólelkű ismerősre, akik az elmúlt két hétben szereztek tudomást a létezésemről? Kik ők nekem? Erős túlzással is csak haverok.
Milyen jó dolgom volt otthon! Mennyi barát ügyelt rá, hogy mind testileg, mind lelkileg egészségesen éljem a mindennapjaimat. S hol voltak ekkor szeretett párjaim? Általában egytől egyig fontosabb teendők által hajtva száguldoztak a nagyvárosban, vagy koptatták feneküket a számítógép előtt. Ritkán értek rá engem pátyolgatni. Most a barátaim gondoskodása nyert felismerést.
2009. február 25. 4:40:04 - 5 komment
Fellángolás
Mostanában kezd csak kikristályosodni, hogy azzal az életformával, amit választottam; kizártam annak a lehetőségét, hogy igazán tartozzam valakihez. Pedig lételemem.
Hirtelen értelmet nyert az otthon hallott utolsó mondatok egyike, miszerint: „Te Skorpió vagy, nem lehetsz boldog egyedül.”
Az egész úgy kezdődött, hogy nagytakarítást rendeztem a gépemben és szembe néztem életem minden megörökített momentumával – fényképek formájában. Csupa boldog pillanat.
Remekül érzem itt magamat, sokat mosolygok és tán épp ez az, ami elbizonytalanít. Már is kezdek kötődni…
Valóban sietve itt akarom hagyni ezt a helyet? Mindig új utak után kutatni? Igyekezni hátat fordítani késztetéseknek, érzéseknek és eltökélten menni tovább?
Tudom, hogy áldozatok nélkül nincs győzelem és hiszem, hogy a hosszú távú célokat kell szem előtt tartanom ahhoz, hogy néhány tétova gondolaton felülemelkedjek, tegnap mégis kicsit merengőre sikerült az este.
Talán az újdonságok ritkasága okozza a galibát. Majd igyekszem jobban kihasználni a szabadidőmet és felfedezni új világom minden apró zugát -megismerni egy nemzet gondolkodásmódját.
Tegnap fent jártam egy mesés hegyen, templom van az oldalában és egy temető. A halott emberek általában negatív érzéseket keltenek az élőkben, ez mégis gyönyörű. Inkább melegség járt át…
Rest days, so…ma ismét robot és újra fejest ugrom a társadalom mókuskerekébe. Butlins-Mosollyal az arcomon.
Take it easy!
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. február 16. 23:23:23 - 3 komment
Bakok kíméljenek!
Hihetetlen!
Tiszta szívből, minden fájdalmam erejével kértem az eget, hogy mentsen meg tőlük; hát azóta minduntalan az utamba sodorja őket. Bakok.
Annyira mások, földhöz ragadt, törtető, munkamániás faj. Képtelenek vagyunk bármiben is hasonló nézeteket vallani.
Beleszerettem egybe és a kálvária, amit együtt átéltünk úgy tűnik; menthetetlenül megbillogozta a sorsomat. Azóta csak bakokba gabalyodom. Kivétel nélkül.
Tegnap egy igen rafinált egyedhez volt szerencsém, aki már csak azután fedte fel kilétét, hogy kialakult az alapvető vonzalom. December 29. Ijesztő!
"Nem is értem." - Így vagyok most én is, bár ez e zodiákus favorit mondata.
Nővérkém szerint ez a karma.
Tény, hogy karmikus kapcsolat lelhető fel minden egyes szülöttel, akivel közelebbi kapcsolatba kerültem, de sajnos még nem sikerült átlátnom mit is jelenthet ez számomra.
Szerinte tanulnom kell tőlük. Van bennük valami, amit el kell sajátítanom, hogy lerázhassam ezt a béklyót.
És én igyekszem. Már el tudom fogadni azt a sok egyszerű nézetet, amit vallanak, de távol álljon tőlem, hogy mindezt a magaménak érezzem. Nem akarom!
Nem akarom olyan pénzorientáltan látni a világot, ahogyan ezt ők teszik. Nem akarom megszokni a mindennapok csodáit. Nem hiszem, hogy célom lehet csupán a kényelem és egyébként is alapjaiban kéne formálni a személyiségemet, hogy bármilyen szinten is hasonuljak hozzájuk.
Mégis végtelenül vonzanak.
Hogy tanuljak így és mit?
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. február 7. 12:43:57 - 2 komment
Last minute
Még három nap az indulásig. Egy örökkévalóság.
Az egész lakás dobozokban hever. Ezernyi jelentős kacat. Jórészt feleslegesek. Kidobhatnám.
Tudatosan intéztem így, hogy az utolsó napokat egy minden jellegzetességétől megfosztott épületben töltsem el. Kíváncsi voltam az érzésre... Akartam, hogy hiány és bizonytalanság kerítsen hatalmába. Mind hiába.
Kicsiny birodalmam atomjaira hullott, én mégis könnyed mozdulattal váltam meg minden apró emlékemtől.
Alig marad itt valami belőlem. Tán csak az a néhány maszk és kép, mely most is a falon csüng; idézi fel pettynyit azt a varázslatos légkört, ami egykoron az otthon érzésével ajándékozott meg.
Most épp olyan, mint bármely másik panellakás. A kaptár egy eleme.
Üresnek hat.
Azt hittem nehezebb lesz. Úgy véltem, hogy ha már az emberekhez nem is, de a tárgyaimhoz menthetetlenül kötődöm. Tévedtem.
Nem maradt más hátra, mint a végletekig kiélvezni minden pillanatot, amit még a barátaim körében tölthetek.
Majd úgy elindulni céljaim megvalósulásának útján, hogy tudom; van aki vár odakint.
És tökéletesen tudatosítani önmagamban, hogy ez csak egy állomás, s hogy nem minden állomáson vár majd valaki.
2009. február 6. 12:49:30 - még nincsenek kommentek
Anglia
Most szárnyalnom kéne. Örömködni, megünnepelni, de legalább is teli torkból kiáltani: Megcsináltam!
Valahogy nem ezt érzem.
Lappang bennem némi büszkeség, de igyekszem a realitás talaján maradni.
Nem lesz könnyű.
Feladni a megszokott kényelmet, elhagyni otthonom melegét, lemondani édes magányomról, s egy más fajta magányra cserélni.
Kemény munka vár egy borongós országban.
Választhatnám Hollandiát is. Igaz, az indulás még kicsit váratna magára és az állás közel sem olyan biztos, hogy az enyém lenne. De kivárhatnék. Ott nyilván találnék hasonszőrű embereket és még a bérezés is kedvezőbb lenne a tolerancia fellegvárában. Más világ...
Az inkább volna szórakozás, mint munka.
Ráérek még szórakozni.
Most tanulni vágyom. Magamévá tenni egy olyan nyelvet, amely később újabb és újabb utakat nyit majd meg előttem.
Igyekszem tudatosan építeni az életemet és nem szem elől téveszteni a céljaimat.
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. január 23. 16:02:41 - még nincsenek kommentek
BalloonMans
Első ránézésre erős, határozott, értelmes, törekvő, jóképű dalia...
...valójában akaratgyenge, tétova, ostoba, céltalan bájgúnár.
Ismerős, ugye?
Ezt a jelenséget hívom én "LufiEmber"-nek. Nem újkeletű. Ám az újdonság erejével hat számomra; mennyien is vannak körülöttem.
Nem értem. Nem értenek. Az én "hibám", tudom. Én változtam. Én vagyok, aki fejlődni akar, haladni valamerre. Számomra kristályosodott ki egy út, amely remélhetőleg egy nemesebb létforma felé vezet.
Hogy kevesek nekem? Lenézem őket?
Talán.
De inkább csak ámulok; hogy lehet mindez elég számukra?! Hogy süppedhetnek bele ilyen kényelmesen a mindennapok szürke, lagymatag mocsarába, miközben ők is látják a zöldellő fákkal szegélyezett, napsütötte, hófödte hegycsúcsokat? Nem vágynak oda?
Ha kérdem őket; egy nagyzoló viccel elütik a felvetést és poshadnak tovább.
Tavaly egy ember azt mondta: "Az őrültség első jele, ha ugyanazt teszed, ugyanolyan módon és közben más eredményt vársz". Ez megspékelve egy kis szenvedélybeteges filozófiával igazi gordiuszi csomót alkot, miszerint: "Sehogy sem jó, hát felejteni akarok, de változtatni nem tudok, ahhoz már túl sokat felejtettem." Hát ez ma a világ? Kortól, helytől, személyiségtől függetlenül?
Nem értem.
Kétségbeesve kutatok valaki után, aki más. Csak voltak körülöttem céltudatos emberek eddig is, tán csak nem vettem észre őket. Találok is néhány egyedet, akik mintha...de azok is csak LufiEmberek.
Nyilván nem értettem őket és jószerével elhajtottam, ha szóba is állt velem egy-egy olykor.
Most végtelenül különbözőnek érzem magamat.
Bánt, hogy ha a céljaimról mesélek, vagy egy napom eredményét taglalom; a mondatomat félbe szakítja egy geminátorból kirobbanó szabadjáték, s az újjongásba már oda is vesztek szavaim...
Nem értenek. Nem értem. De már nem is vágyom rá.
És nem bánom. Örülök, hogy így esett. Örülök, hogy kicsit visszakaptam gyermeteg személyiségemet, aki látja a célt, rohan felé, s végül egy bájos mosollyal magával ragadja amiért jött.
Csak azt sajnálom, hogy ilyen közel vannak hozzám, s egyszerre mégis olyan távolinak tűnnek.
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. január 22. 19:06:20 - még nincsenek kommentek
Enjoy The Silence
"Mielőtt megszólalsz,
gondold meg,
hogy amit mondani akarsz szebb-e,
mint a csend,
amit meg akarsz törni."
2009. január 22. 0:48:10 - 1 komment
Csapongok
"Minden állomáson egyszer halad keresztül az ember,
úgy kell innen elmenned, hogy vissza sose térj!"
Légrádi György Attila: Kartonhal
Megőrültem?
Nem, csak a szokásos.
Az egyik percben hevesen kapaszkodom a múltba; felidézek mindent, ami szép volt, s ismét szemközt állok egykori bálványaimmal...
Majd pálfordulás; feszengek, idegen vagyok a barátaim között, az otthonomban. Ilyenkor levelek hada megy szerteszét külföldi munkák kapcsán...
Csapongok.
S végül határoz a mindenség.
A "múlt" csak értetlenül vigyorog kusza szavaimon, a "jövő" szeretettel vár az elbeszélgetésre.
Nincs is itt több kérdés, tova száll minden kétely...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. január 12. 10:26:50 - 7 komment
VisszaTérés
Már egy hete, hogy itthon vagyok. Épp ugyan azt teszem, mint azelőtt, ugyan olyan módon, mégsem találom a helyemet sehol. Üres minden. Monoton. Szürke.
Igyekszem munkát találni...de nem ám itthon! Valahol máshol.
Szeretnék mihamarabb tovább indulni.
Hiányzik Stephan. Hiányoznak az együtt töltött napok, az éjszakai felfedező utak, a szabadság érzése. Pedig gyakran beszélünk. Neki is hiányzom. Jó volt együtt.
Vártak itthon sokan, nagyon. Még karácsonyfát is állítottak kicsiny lakomban. Megható volt. Barátok.
Most megtapasztalhatom az önzetlen szeretet érzését is. Sosem hittem, hogy létezik ilyen. De Ő nem marasztal. Látja miként, s mennyit fejlődtem míg távol voltam. Tetszik Neki.
Pedig elküldtem...
"Eztán csak olyan férfivel szeretnék lenni, aki nélkül nem tudok létezni."
Imádja még ezt is. Jó érzés szeretve lenni, bár én inkább szeretnék. Idővel.
Most jó egyedül. Nem vágyom másra. Hosszú évek óta először egésznek érzem magamat társ nélkül is.
Csak mennék már...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2009. január 5. 14:00:59 - még nincsenek kommentek
Joyeux noël!
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2008. december 24. 14:05:08 - 2 komment
Step By Step I Learning Alone
Meglepő.
Idén már másodszor nem adom el a lelkemet az álmaimért.
Pedig utazhatnék...annyit, amennyit nem szégyellek.
Az első lehetőség csak Párizsig szólt volna, de most a világot kaphatnám.
Hercegnőként élhetnék, minden nap új csodákat látva...
Ám nem kenyerem a kiszolgáltatottság.
Jobb szeretem, ha magam taposom ki az ösvényt, amelyen járni vágyom, hisz így minden lépés a siker mámorától édes.
Önerőből is elérhetem akár Columbiat is, s ha így rendeltetett; még társ sem kell hozzá.
Úgyis csak átmeneti ámítás...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2008. december 22. 16:22:49 - 7 komment
A Way
"Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.”
(IV. Károly német-római császár)
írta: áToK, ebbe a kategóriába: MAGvas Sarok2008. december 18. 22:44:09 - 1 komment
Impulzusok
Fárasztó.
Nap mint nap dolgozom a hidegben, hosszú órákat.
Olykor kivégez.
Mégis úgy érzem; meseországba csöppentem.
Annyi új élmény ér, hogy nem győzöm feldolgozni őket.
Páratlanok.
Felfedezek egy szegletet a világból.
Sokszínű.
Lenyűgöznek a pillanatok, amiket átélek, tán épp mert a mulandóság jegyében telik mind.
Tanulok.
Szavakkal gazdagodom, kapcsolatokat építek, apró csodákat kapok minden órában.
És nincs két ugyan olyan óra.
Ezt akarom érezni örökké!
S azok az életutak, amelyeket most megismerek; éltetik a reményt, hogy több lehetek, mint naiv álmodozó -ha igazán akarom...
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2008. december 14. 10:20:18 - még nincsenek kommentek
Mikulausz
A Mikulás immár Te magad vagy!
Az álmok célokká lényegültek.
Puttonyod az Élet!
Siker lett a cukorkából, kudarc a virgácsból.
Legyen teli zsákod cukorkával!
:)
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló2008. december 7. 17:10:49 - 7 komment
VégSzó
"Te vagy számomra a kaszinóban a szabadjáték...
...de Jackpot-ot is formálsz önmagadban."
írta: áToK, ebbe a kategóriába: Napló
2008. november 25. 9:17:42 - 1 komment
